Furcsa volt a tekintete. Szomorú és üres. Férfiak néznek így, amikor régmúlt szerelmükkel találkoznak.

There’s something about you my heart has been searching for...

Van benned valami, amit mindig keresett a szívem...

Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott,  ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész.

"Megtehettem volna. Soha nem fogjuk föl igazán az ilyen mondatnak az értelmét. Valójában életünk minden pillanata tartogat valamit, ami megtörténhetne, és mégsem történik meg. Rengeteg mágikus pillanat van, amit nem is veszünk észre, mígnem a sors keze - teljesen váratlanul - megváltoztatja az egész életünket."

"még mindig itt vagy a szívemben.."

"Nem az számít mekkorát tudsz ütni, hanem hogy milyen keményen állod az ütéseket miközben csak mész előre... mennyit bírsz el miközben csak mész előre..."

Az a fajta egyéniség volt, aki folyton arról beszélt, hogy mit csinált, mit látott vagy mit  érzett vagy mit hallott. Arról sose beszélt, hogy bárki más mit mondott, mit tett. Az efféléknek olyan az élet, mint valami egyirányú utca... csak a saját útjukat érzékelik benne. A többi ember  számukra olyan... mint a tapéta a falon.

Nevetnek rajtam, mert én más vagyok mit ők. De én nevetek rajtuk mert ők mind egyformák!

"felnőttünk egy perc alatt"

Mikor megszakad a szív... Érezted már? Valaha, bármikor? Azt mondják, nem is tud fájni... ennél nagyobb hazugság nincs is a világon. Kettétépi a tested, kiszakítja a lelked. Felborít mindent, amiben hittél, kirántja a lábad alól a talajt, és a szemedbe kacag... Mint késszúrás, ezerszer egymás után merül a testedbe minden szó, és a szív sajog tőle, befelé vérzel. De a test kínjával szemben itt nem tudsz elvérezni, nincs enyhülés, nem jön a fog vacogtató hideg, a megváltó elmúlás... csak az üres kín marad, a bíborvörösen lüktető fájdalom, a vakító fehér bizonytalanság.

Fej mellé az ész, kell az is, hogy láss, ne csak nézz! Nem lehetsz mindig hibás, nyisd ki a szád, és üvöltsd, hogy kapja be a világ!

Ültem a világ tetején és nem hittem, hogy bármi is változni fog.

Hallotta már a "vérző szívű" kifejezést. Eddig szóvirágnak tartotta, nem testi állapotnak. Ám most izomlázra emlékeztető, tompa sajgást érzett a mellkasában, és minden szívdobbanás fájt.

Amióta csak elindultam azon az úton, amit a magaménak tartok, folyton arra törekszem, hogy rábízzam magam a jelekre, hogy cselekedeteimből tanuljak - és ne abból, hogy elképzelem, mit cselekednék.

Rád találnom, nem volt  nehéz, de hogy velem maradj, én voltam túl kevés.

Olyan csönd van így nélküled, hogy szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani.

a szerelem hazug emberré tesz minket.

Mindig is tudtam, hogy egyszer úgyis eljön majd az az ember az életembe, aki kézen fog és a boldogság útjára terel.

Egy olyan ember, akinek érek valamit, szeret és törődik velem és akinek mindezt viszonozhatom.

Egy olyan ember, akit nem érdekel mennyire vagyok kócos és gyűrött korán reggel.

Egy olyan ember, aki elfogad a hibáimmal és a múltammal együtt.

Egy olyan ember, aki nem kérdőjelezi meg az érzéseimet.

Egy olyan ember, mint Te. 

Semmit sem tehetünk. Egy napon majd elmúlik a szerelem. Hívás nélkül jön, kérés nélkül megy. Nem tehetünk semmit sem.

Az egyik felem ki akar törölni a múltamból, míg a másik felem még mindig téged akar  a jövőmbe.

 "Nem sok mindenben értettek egyet. Tulajdonképpen semmiben. Állandóan veszekedtek, minden nap sértegették egymást. De a nézeteltéréseik dacára egy valami közös volt bennük: Imádták egymást!"